"Ön nem képviseli a hallgatóimat, én viszont képviselem magamat - tudja!? Szemtelen fráter! - mondanám magamra, ha megengednék magamnak egy olyan telefont, mint ön."

"Lemenni a Balatonra azért is borzasztó, mert az ember meglátja a Balatont és eszébe jut a múlt és eszébe jut az, hogy ő mennyire azonos a múltjával, miközben semmi más, mint a múltjainak a sorozata.

Mi van akkor, ha az ember meglátja a Balatont és nem egy baromi nagy tavat lát, hanem egy baromi nagy nosztalgiát magában?"

"Nem tudom, hogy önöknél mennyire bevett módszer az, hogy ami önökkel történik, azt megpróbálják megbeszélni, de ez nálam ilyen kényszeres. Tehát ha én például a Péterrel itt összevesznék és nagyon meg akarnám vele beszélni azt, amiben összekülönböztünk és ő azt mondanád, hogy nem akarja ezt velem megbeszélni, akkor bennem az a kétségbeesett gondolat támad, hogy de hát akkor valami végzetesen rosszat csináltam és még este is ott csöngetnék az ajtaján. És akkor a harmadik nap azt mondaná, hogy neki nem volt eddig semmi baja velem, de most már, hogy ezt ilyen mértékben szeretném tisztázni, most már nagyon komoly problémái vannak velem. Úgyhogy ha ezt nem hagyom abba, akkor ebből még komolyabb problémák lesznek. Amitől én nagyon megijedek és az eredeti problémát nagyon szeretném vele tisztázni.

Ha azt kérdezik, hogy ezt én egyébként szerettem-e magamban, akkor persze erre azt lehet mondani, hogy Fiala úr, önben egyáltalán hogy vetődik fel az, hogy bármit is szeret magában? Miért maga egy ilyen izé, aki nézegeti magát a tükörben, hogy szeretem magam?

De én hosszú ideig azt hittem, hogy ez egy pozitív dolog, holott az a mondás, mely szerint bizonyos problémákra egy napot kell aludni, az nem arról szól, hogy az alatt az egy nap alatt a probléma megoldódik, vagy megszűnik. Hanem olyan mértékben kopik, hogy a hozzávaló viszonyulás az esetleg jelentősen meg tud változni. Ez ügyben sem vághatok fel, mert ez ügyben is elképesztő dolgokat tudtam produkálni az életemben. Másnap rosszabb voltam, mint az előző nap."

"Jó reggelt!

- Opni!

Most azt értse meg, hogy nem vicces, amit csinál. Tehát érti, én például olyan hangon beszélek, amiben a mai műsorban semmilyen értelme nincs, amit itt csinál. Ezt ön is tudja. Mi értelme van ennek? - mondja meg! ... Válaszoljon legyen szíves. ... Adjon számot saját magának, amit itt csinál. ... Nem mondom, hogy szégyellje magát. Semmit ne csináljon! Azt mondja meg, hogy mi ebben a jó? ... Mi többletet ad vagy mit pótol? ... Mért hallgat? ... Javuljon meg!"

"Én egész népemet fogom nem középiskolás fogok csókoltatni. Olyan leszek, mint Brezsnyev elvtárs meg a Tamás Gáspár Miklós és elrepülök az ország felett és közben üdvözlöm a népet. Ez pont annyi idő, amennyi ideig el lehet ismerni és el lehet viselni a magyarokat."

"Simicz, ha én például leütnélek téged vagy te leütnél engem, mert sok mindent újra akarok kezdeni, akkor szerinted, ha nagyon leütnél és benyomnád a pin kódomat és újraindulnék, mint egy Windows, akkor milyen lehetőségekkel bírnék ebben az újabb életemben? Semmilyennel?! Kösz."

"...És akkor itt van ez a néni - a rendszerváltás és az élet vesztese -, aki elvileg reprezentálja a hallgatókat. Spongyabobot rá!

A műsort természetesen nem ő fémjelzi, hanem mindazok, akik hallgatják és akik nem tudnak mit kezdeni magukkal vagy mindazzal a történéssel, ami körülöttük van és ezért inkább hallgatnak engem. Tudomásul veszik a nénit, de nem szólnak hozzá. Elfáradtak vagy már nincsenek is itt - fogalmam sincs."

"Tarlósról levesszük a kezünket. A disznólábat a cipőből vesszük ki. Minden nap kivesszük ezt innen, azt onnan és aztán mást rakunk a helyébe.

Néha az az érzésem, hogy boldog nép a magyar, mert minden foglalkoztatja, csak az nem, ami egyébként embereket általában az életben. Így aztán próbálom is nézni a magyarokat, hogy én is magyar lehessek."

"Majd mondják ott a halálos ágyukon, hogy meguntam. Amikor még egy kicsit élni akarnak. Én meg csak húzom fölfelé a lepedőt. És nem olyan lesz, mint amikor a Révfülöpön az emberre ráborult a hajó, leesett róla a szemüveg és a vitorlavászon került az ember szeme és a nap közé. Csak egy pillanatra azt hitte, hogy a mennyországban van.

Meg fognak dögleni! És ez ügyben ne vigasztalja önöket, hogy én is."

"Hogy az egész élet valójában egy abszurd. Hol az apukámhoz, hol a Kreczhez, hol a Gergicshez rohanok, hogy segítsenek. És akkor jön a néni - Bakács, South Park - és azt kérdezi: Szartál?"